Sawubona! (vagyis Heló!)
Nem tudom, hogy miért, de mostanában nagyon csípem a különböző köszönésformákat:D
Az a szitu, hogy nagyon durván sokat késtem. De meghoztam a részt:D Végree
Remélem elnyeri tetszéseteket az irományom:)
És van még egy olyan hírem, miszerint ez az utolsó előtti rész. Vagyis ez után már csak egy epilógus lesz. Sajnálom, de már nem tudok erről a történetről írni. Egyszerűen nem megy.
És van még egy olyan hírem, miszerint ez az utolsó előtti rész. Vagyis ez után már csak egy epilógus lesz. Sajnálom, de már nem tudok erről a történetről írni. Egyszerűen nem megy.
Az utóbbi pár napban igazán boldog voltam. A két legfontosabb személlyel töltöttem a mindennapjaimat. Voltunk moziba, strandon, vidámparkba és sokat sétáltunk.
Kyle tökéletes. Nagyon szeretem és nem tudom, hogy hogy bírtam nélküle élni. Mármint velem volt akkor is, de akkor csak úgy, mint barát. Most meg akármit megtennék érte. Ő az én boldogságom. És ez bazira nyálas, de ettől függetlenül igaz.
Voltunk piknikezni és iszonyat édes volt. Hozott nekem rózsát, fehéret. Főzött nekem, és igaz, hogy anyukája segítségével, de annyira finom spagettit csinált, hogy meghaltam. Mindezek után elmentünk fagyizni egyet. Sétálgattunk még egy kicsit, majd Kyle nálunk aludt. Annyira jó volt hallgatni a szuszogását, érezni az illatát, tudni, hogy mellettem van és csak az enyém.
Aztán ott van Cameron. Az én egyetlen testvérem. Annyit nevettünk az elmúlt napokban. Próbáltunk sütni, de nem nagyon jött össze. Tiszta lisztes volt a hajunk, mivel azzal dobálóztunk. Vagyis inkább szórtuk egymásra. Meg tojást kentünk egymás fejére. Vicces volt, csak kicsit ragadtunk utána és nem akart kijönni a hajamból a lisztes tojás. Anyuék pont akkor állítottak be, amikor a földön fetrengtünk a röhögéstől tiszta dzsuvásan. Kicsit kiakadtak, hogy hogy lehetünk ennyire felelőtlenek, de utána megmosolyogták gyerekes viselkedésünket.
Viszont a sok boldogság sem tart sokáig. Egyik nap ájultan találtam Cameront a fürdőszobában. Annyira megijedtem, hogy egy hatalmasat sikítottam. Majdnem összeestem. A bátyám mellé rogytam és szólongatni kezdtem, miközben a könnyek csak úgy zuhogtak le az arcomról.
Hívtam a mentőket, aki nagyjából kemény 6 perc alatt értek ki. Cameront azonnal elvitték, velem együtt. A mentős a kórházig nyugtatgatott, hogy semmi baj sem lesz, de én csak szorongattam a testvérem kezét és sírtam.
Mikor beértünk a kórházba engem a folyosón hagytak, Cam-ot meg bevitték egy kórterembe. Felhívtam a szüleinket, akik nagyjából 1 óra múlva már ott voltak mellettem. Az orvosok nem adtak semmi jelet a testvéremről. Iszonyatosan kiakadtam, de miután egy kedves nővér odalépett elénk és közölte, hogy Cameron kómában van és fogalmuk sincs, hogy mikor fog magához térni -ha egyáltalán magához tér-, de mindent megtesznek, ami tőlük telik. Elájultam.
Az ágyamban tértem magamhoz. Kyle mellettem ült és simogatta az arcom.
-Mi történt? Hogy kerülök ide? -ültem föl.
-Nyugalom, drága! Elájultál a kórházban, apukád fölhívott, én meg rohantam érted.
-Mióta vagyok itt? -lesöpörtem magamról a szerelmem kezeit, felálltam és ruhát mentem keresni magamnak.
-Holly, ne keresgélj, mert nem mész sehová! Amúgy nagyjából 3 órája. De nem mehetsz el innen -jött utánam és finoman megragadtam a karomat, jelezvén, hogy ö most visszavisz engem az ágyba. Kirántottam kezem a fogásból és elléptem tőle.
-Nem érdekel, hogy mit mondasz. A testvérem mellett kell lennem. Kómában van, én meg nem maradok itt pihengetni -kaptam fől egy hanyag szettet.
-De én csak jót akarok neked.
-Nem érdekel, hogy mit akarsz! Ő a testvérem, haldoklik nekem meg mellette a helyem. Hagyj elmenni!
-Nekem meg a legjobb barátom, te viszont a szerelmem vagy. Nem hiszem el, hogy ilyeneket mondasz. Tudod, hogy én leszek majd veled, ha Cameron meghal, mégis eltaszítasz magadtól -kapálózott, miközben nekem könnyek gyűltek a szememben.
-Takarodj el innen, Kyle! -szeme tágra nyílt, de mikor látta, hogy könnyek áztatják az arcom, bocsánatot akart kérni, de én kidobtam és elmentem a kórházba.
Napokig csak ez ment. Kyle hívott, üzeneteket küldött, próbált elérni. De én nem jeleztem felé. Csak akkor látott, amikor bejött a kórházba a testvéremhez. Nála voltam éjjel-nappal. Nem aludtam, nem ettem. A szüleink persze naponta maximum fél órát töltöttek vele, én meg 24-et.
-Holly! -kapta el Kyle a karom, mikor egy kávéval tartottam Cam szobája felé. -Kérlek, beszéljünk! Nem bírom nélküled. Ne haragudj rám! Hülyeségeket beszéltem, és már megbántam. Kérlek, Holly! Szeretlek.
-Nem érek rá. Cameronnak szüksége van rám. Menj haza -hagytam ott Kyle-t szemrebbenés nélkül. Szörnyű volt úgy tenni, mintha nem szeretném. De a testvérem volt nekem akkor az első.
És innentől nem beszéltünk egészen hosszú ideig. Viszont egyik nap Cam szíve megállt. Én meg mellette ültem. Sikítottam az orvosoknak, sikítottam a testvéremnek és Kyle-nak is sikítottam. Mikor kizavartak a szobából Kyle magához húzott és nyugtatgatott, miközben én zokogtam.
Pár órával később kijöttek az orvosok és közölték, hogy a testvérem meghalt. Hallottam Kyle sírását miközben én emésztettem a hallottakat. Mikor tudatosult bennem ez az egész, bőgve rogytam össze. A doktor felhúzott, és mondta, hogy értesítette a szüleimet, akik ide tartanak. Anyu zokogott velem, apu meg Cameron orvosával beszélt. Annyit hallottam, hogy amikor Cam szíve megállt, megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült nekik.
Otthon Kyle-lal a szobámban ültünk és átbeszéltünk mindent. Újra bocsánatot kért, mire én is ezt tettem. Szóval közöttünk minden oké volt, de ezek után jött a kínszenvedés. Cameron cuccait kezdtük el együtt válogatni, miközben mindketten könnyeztünk.
-Kellenek a pólói -hajtogattam egy kupacba őket. Kyle rám mosolygott. Nem hittem el, hogy eltaszítottam magamtól. Nagyon szerettem ezt a fiút, de akkor a bátyám volt a legfontosabb, és ezt megértette. Hálás voltam neki.
Aznap elvesztettem a bátyámat, Kyle meg a legjobb barátját. De tudtuk, hogy együtt átvészeljük ezt.
-Holly! -kapta el Kyle a karom, mikor egy kávéval tartottam Cam szobája felé. -Kérlek, beszéljünk! Nem bírom nélküled. Ne haragudj rám! Hülyeségeket beszéltem, és már megbántam. Kérlek, Holly! Szeretlek.
-Nem érek rá. Cameronnak szüksége van rám. Menj haza -hagytam ott Kyle-t szemrebbenés nélkül. Szörnyű volt úgy tenni, mintha nem szeretném. De a testvérem volt nekem akkor az első.
És innentől nem beszéltünk egészen hosszú ideig. Viszont egyik nap Cam szíve megállt. Én meg mellette ültem. Sikítottam az orvosoknak, sikítottam a testvéremnek és Kyle-nak is sikítottam. Mikor kizavartak a szobából Kyle magához húzott és nyugtatgatott, miközben én zokogtam.
Pár órával később kijöttek az orvosok és közölték, hogy a testvérem meghalt. Hallottam Kyle sírását miközben én emésztettem a hallottakat. Mikor tudatosult bennem ez az egész, bőgve rogytam össze. A doktor felhúzott, és mondta, hogy értesítette a szüleimet, akik ide tartanak. Anyu zokogott velem, apu meg Cameron orvosával beszélt. Annyit hallottam, hogy amikor Cam szíve megállt, megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült nekik.
Otthon Kyle-lal a szobámban ültünk és átbeszéltünk mindent. Újra bocsánatot kért, mire én is ezt tettem. Szóval közöttünk minden oké volt, de ezek után jött a kínszenvedés. Cameron cuccait kezdtük el együtt válogatni, miközben mindketten könnyeztünk.
-Kellenek a pólói -hajtogattam egy kupacba őket. Kyle rám mosolygott. Nem hittem el, hogy eltaszítottam magamtól. Nagyon szerettem ezt a fiút, de akkor a bátyám volt a legfontosabb, és ezt megértette. Hálás voltam neki.
Aznap elvesztettem a bátyámat, Kyle meg a legjobb barátját. De tudtuk, hogy együtt átvészeljük ezt.
