Novella2.

név: Violet Lewis
kor: 18év
születési hely: Miami
érdeklődési kör: fotózás, lovaglás, vívás, zene (BMTH, KoRn...), Tristan.

Normális napnak indult. Ugyanolyannak, mint az összes. Szokásosan feketébe öltöztem. Szintén fekete hajam kifésültem, hagytam, hogy vállamra omoljon.
A kapunkban várt már Tristan, a barátom. Szájra puszival köszöntöttük egymást. Elindultunk a suliba. Végzősök voltunk. Mindegy. Részletkérdés.
-Miért vagy ilyen szomorkás, Vy? -húzott magához egy csókra. Annyira imádtam, amikor ezt csinálta. Mosolyogva váltam el tőle.
-Csak fáradt vagyok. Semmi több -szorítottam meg kezét. És tényleg. Fáradt voltam.
-Hát jó. Viszont meg kéne beszélnünk a hétvégét -ölelte át vállam. -Eljövök érted úgy 11-re. Elmegyünk mozizni, majd beülhetünk valami kajáldába, de ez majd kialakul. És akkor mehetnénk vásárolni. Úgyis mondtad, hogy kéne menned, nem?
-Oké. Nekem tökéletes. Be kell újítanom pár farmert, meg láttam a neten, hogy van olyan térdnél hasított fekete cső naci is. Olyat is kéne vennem. Meg pár pulcsit és sapit. Most jön úgyis a tél, szóval be kell bugyolálni magunkat rendesen -leheltem finom puszit arcára. -Meg kéne bakancs is. Kinéztem egy Martens-t.
Boldogan ecseteltem neki mindenfélét, mit sem sejtve a később történtekről.
Mikor beértünk a suliba, ismerős arcokkal találtuk szembe magunkat. Mondjuk ez tök nyilvánvaló, mivel 4 éve jártunk ide, és szinte mindenkit ismertünk. Na mindegy. Legjobb barátnőm, Olive futott felénk majd nyakamba vetette magát. Na igen. Ilyen, ha 2 napig nem látjuk egymást, vagy valami fontosat akar mondani.
-Lányok, magatokra is hagylak titeket. Úgyis beszélnem kell Harry-vel -adott gyors csókot majd otthagyott minket.
-El sem fogod hinni mi történt! Hunter elhívott mozibaaa -sikított fel, mire kacagva fogtam le vállainál fogva.
-Mikor hívott meg? Mikor mentek? Kaptál puszit? Esetleg többet? Mesélj már!
És akkor mindent elmondott elejétől a végéig. Hunter volt az ő nagy szerelme. Kit áltatok? Még mindig együtt vannak. Olive még mindig ugyanúgy oda van érte, mint azelőtt. Persze. Hisz' mi változott volna? Csak az én életem fenekestül..
Első óránk fizika volt. Utáltam. Sosem rajongtam érte, a tanárt meg kifejezetten rühelltem.Na mindegy. Az óra halálunalmas volt. De túléltem. Utána lementünk a büfébe Tri-vel és vettünk szendvicseket a többieknek is (Olive, Harry, Megan, Sasha, Spencer és Drew. Ez a mi társaságunk). Azután következett a legutálatosabb óra a világon. Matek. Brr.. Tristan mellett ülve vártam, hogy becsengessenek. Addig ébenfekete hajával játszadoztam, amit kócosra beállított még reggel. Délutánra általában mindig szétbirizgáltam a cukit frizkót, de nem tehettem róla. Főleg, ha csókolóztunk. Akkor muszáj volt beletúrnom. Egyszerűen imádtam. Beletúrtam, kicsit megmarkolt, ő belenyögött csókunkba. Zene volt füleimnek. Hiányzik..
Bejött a tanárnő egy halom lappal. Dolgozatot írtunk. Mrs. Turner elugrott az irodájába, mert sikeresen otthagyott valamit. Addig mi kipuskáztuk a válaszokat természetesen. A dolgozatom amúgy 4-es lett. De a dolgok után nem foglalkoztam semmivel. Egyszóval nem érdekelt, hogy megbukom-e vagy sem.
Volt még egy tesink, egy föcink, dupla angolunk és egy kémiánk. Nem túl könnyű nap, de életben maradtunk. Oké. Ezt most nagyon nem kellett volna..
Utolsó óra után (ami angol volt) elköszöntem Tristant-től (hosszú, elmélyült csók..), majd Olive-val beültünk egy kajáldába ebédelni. Kibeszéltük a dolgokat.
-Hétvégén megyünk mozizni meg vásárolni Tristan-nel. Láttam olyan fekete csőgatyát, ami a térdénél fel van hasítva és be kell szereznem egy olyat. Annyira tetszik -haraptam bele a sajtburgerembe.
-De hát van már olyan nacid. Most is egy olyan van rajtad -értetlenkedett térdeimre mutatva.
-De az nem ilyen. Csak szimplán egy vágás van a térdrésznél. És olyanom még nincs -mosolyogtam rá.
-Értem. Na mindegy. Vegyél olyan jó pulcsit is. Tudod. Amit múltkor láttunk. Azt a feketét, amire rá van írva, hogy Hakuna Matata. Az olyan cuki és tökre te vagy -lökte meg vállam az asztal felett, mire elnevettem magam. Végül is igaza volt. Az a pulcsi nagyon passzolt hozzám. Múlt időben.
Beszélgettünk még vagy egy órát. Mikor rendeltünk még egy jeges, karamellás kávét elindultunk sétálni. Útközben iszogattuk a finomságot, majd a megszokott park felé vettük az irányt és leültünk a helyünkre.
Megfigyeltük az előttünk elsétáló srácokat és a gördeszkaparkban lévő fiúkat is. Néhány oda-oda intett nekünk. Ezen általában mi csak kuncogtunk, de volt olyan is, amikor mosolyogva visszaintettünk nekik. Ekkor összenéztek. Aranyosak voltak, nem vita. De nekem ott volt Tristan, akit tiszta szívemből szerettem. Még az életemnél is jobban..
Hozzánk mentünk filmezni. Péntek volt, így Olive nálunk aludt. Örültem neki, mert régen voltunk kettesben.
-Megjöttünk! -adtam szüleim tudtára, hogy megérkeztünk. Húgom barátnőjénél aludt.
-Gyertek enni! Csináltam bolognait -lépett ki anyu a konyhából, majd adott két puszit Olive-nak, s megkérdezte tőle, hogy van.
-Köszönöm jól. És ti? Rég találkoztunk -kezdett csevegni anyummal barátnőm a konyhapultnak támaszkodva.
Mire kibeszélték a dolgokat, én már be is töltöttem egy filmet. Lementem popit pattogtatni meg felkaptam egy 2literes kólát.-Hé! Olive, velem nézel filmet, vagy anyuval pletyizel? -vontam fel mosolyogva szemöldököm.
-Megyek már. Majd még folytatjuk -kacsintott anyukámra, aki kacagva intett, hogy menjünk már.
Elkezdtünk nézni valami végtelen romantikus és megható filmet, amit mi végignevettünk. A lényeg, hogy volt ez a beteg lány, aki összejött a szomszédsráccal, aztán a végén meghalt. Kicsit abszurd sztori, de aranyos. Mondjuk mi sosem voltunk azok a sírós típusok. De megváltoztunk. Nagyon.
Épp zenét hallgattunk meg beszélgettünk, amikor zizergett a telefonom. SMS-t kaptam Tristan-től.

Kicsim! Gyertek ki a parkhoz egy fél óra múlva! 

Szeretlek<3 xxT

Mosolyogva válaszoltam neki. Akkor még semmit sem sejtettem.

Sietünk! Szeretlek<3 xxV

-Figyelj! Nincs kedved elmenni a parkba? -pillantottam barátnőmre.

-De, persze. Tristan írt, mi? -kérdezte mosolyogva, mire csak bólintottam.

Felvettünk egy-egy meleg pulcsit. Mivel nálam voltunk, és nekem szinte csak fekete (vagy sötét) cuccaim voltak, a felsők is feketék voltak. Amit én vettem fel, egy halálfej volt. Olive pulcsiján pedig egy Arctic Monkeys felirat. Felkaptuk a bakancsunkat.

-Te. Minek akarsz bakancsot venni, ha már van? -egyenesedett fel barátnőm. Sóhajtottam.

-Azért, mert ezt egy egyszerű cipőboltból szerváltam be, az pedig Martens. Vágod? -kérdeztem tőle a saját stílusomban.

-Oké oké. Inkább hagyjuk -tért vissza surranója bekötéséhez.

Kabát, sapi. Elköszöntünk szüleimtől, majd lassan elindultunk a törzshelyünk felé.

Kicsit hamarabb odaértünk, így leültünk és beszélgettünk. Találgattunk, hogy vajon miért is voltunk mi ott. Semmi ötlet. Így inkább vártunk.

Brutális motorzúgásra kaptuk fel fejünket, majd feltűnt egy bazinagy sötétkék motor, ami szörnyen gyorsan hajtott.Kimentünk a park kapuja elé, ahol ott voltak a többiek. Kivéve Tristan. Megijedtem.

-Hol van Tristan? -kérdeztem el-elcsukló hangon.

-A motoron -bökött a motoros felé Harry.

-Mi? Ti normálisak vagytok? Miért van azon az izén? Nincs is jogsija! Ti meghülyültetek? Miért engedtétek rá? -zokogtam el magam. Nagyon féltem. Jobban szerettem őt az életemnél is, így teljesen egyértelmű volt, hogy szörnyen aggódtam érte. Olive leguggolt mellém, s hátamat simogatta nyugtatásképp.

-Shh! Nem lesz semmi baj. Mindjárt leszáll a motorról és megcsókol téged. Ne izgulj -húzott magával.

Tristan tényleg megállt. Pont előttünk, levette a bukósisakot fejéről, majd felém indult. Átkarolta derekam kezeivel, szemembe nézett, majd megszólalt.

-Hiányoztál, bébi. Szeretlek -lecsapott ajkaimra, ami közben hajába túrtam.

-Szeretlek -csókoltam meg újra. Belemarkolt fenekembe, mire belenyögtem szájába. Mosolyogva vált el tőlem, majd újra a motorhoz indult. Szívem sokkal gyorsabban kezdett kalimpálni. Rossz előérzésem volt..

Ment pár kört, aztán a lámpa hirtelen pirosra váltott, ő pedig pont felénk nézett, így nem láthatta, a jelzést, miszerint neki meg kellett volna állnia. Egy nagy kocsi jött át a másik lámpán. Neki Tristan-nek. A motorról lerepült, ami átgördült rajta már a földön.

Üvöltöttem, sikítottam, zokogtam, nem kaptam levegőt. Kiabáltam a nevét. Kiabáltam, hogy ne hagyjon itt. Szívem szerint odafutottam volna hozzá, de Olive és Harry lefogtak. Nem foglalkoztam velük. Nem tudom milyen érzelmek kavaroghattak arcukon. Azzal voltam elfoglalva, hogy Tristan ne hagyjon el.

Aki elcsapta szerelmem, kihívta a mentőket. De nem tudtak rajta segíteni. Azt mondták, azonnal meghalt. Lehetetlenség újraéleszteni. A koponyája betört. Több helyen is. Eltört egy lába, a kezei, a szegycsontja a gerince pedig súlyosan sérült.

Nem hittem nekik. Zokogtam. Kiszabadultam az engem ölelő karokból, majd életem értelméhez rohantam akit egy hordágyra fektettek és éppen abba a fekete zsákba csomagolták. Amikbe a hullákat szokták. És akkor ott számomra mindennek vége lett. Összeestem, amikor megláttam Tristan arcát. Szinte fel sem lehetett ismerni, annyira szétroncsolódott. Elvesztettem a barátomat. Azt a személyt, aki számomra a világot jelentette. Aki mindennél fontosabb volt nekem. Akit mindenkinél jobban szerettem. És ő mindent viszonzott. Szeretett. A tenyerén hordozott. És én végignéztem a halálát. Amikor leállíthattam volna. Nem kellett volna meghalnia. Az én hibám volt. Én tehettem róla.

És innentől kezdve semmi sem érdekelt. Elmentem a temetésére, amit fapofával bámultam végig. Sokan voltak, akik szerették Tristan-t. Megbámultak. Érzéketlennek neveztek, hogy nem sírok a barátom temetésén. De nem érdekelt. A barátaimmal sem tartom már a kapcsolatot. Olive 3 hónappal a halála után közölte, hogy nem tud velem mit csinálni és elege van abból, hogy nekem sosincs semmihez kedvem. Elküldtem a fenébe. Vagyis megmondtam neki, hogy akkor takarodjon el az életemből és soha többet nem akarom látni. Láttam rajta, hogy rosszul érinti, ezért közöltem vele, hogy nem érdekel mennyire esik ez neki szarul, amikor ő mondta nekem, hogy elege van a kedvtelenségemből. Nem csoda, hisz' meghalt a barátom.

Nem érettségiztem. Nem tanultam tovább. Nem lettek új barátaim. Nem lett új fiúm.

Drogozni kezdtem és cigizni. Durván. Szüleim nem tudtak velem mit kezdeni. Nem figyeltem rájuk. Nem beszéltem velük. Senkivel sem beszéltem. Nem ettem. Semmit. Sokszor vesztettem el az eszméletem, de egyszer majdnem meghaltam. Mondjuk direkt. Vágtam magam. Olyan mélyen, hogy a vérzés szinte sosem akart elállni.

Kórházba kerültem. Nem beszéltem senkivel. Az orvos kérdéseire sem válaszoltam. Csak néztem a falat. Mindig, mindenhol csak a falat bámultam. A szobámban is. Feküdtem az ágyamon és a plafont bámultam. Annyira nem volt kedvem az élethez. Annyira nem volt kedvem lélegezni sem. Meg akartam halni.

Még most is meg akarok halni.

Hellohello, Drágáim!<3
Hoztam egy újabb novellaszerű izét. Remélem tetszik..:3
Ha kérhetném, írjatok véleményt! Köszönöm.
<3

Novella

Hy Penguins!^^
Gondoltam alkotok egy kicsit. A kövi rész már készül, de sokat kell tanulnom most, hogy közeledik a felvételi.. De amint lehet, kirakom az új részt..:)
Remélem tetszeni fog.:3 Első novellám, szóval úgy olvassátok..:D
Puszii<3

Féltem. Nem tudtam, hol vagyok. Fogalmam sem volt, hogy kerültem oda.
Egy ijesztő kastélyszerűségben lehettem. Még ablakot sem láttam, hogy kinézhessek. A gyér lámpafényben azonban látszódott egy ajtó a szoba másik oldalán.
Egy ablak előtt álltam, és egy sziklát bámultam az erdő szélén. Kiszenvedtem magam az ajtón (be volt szorulva), beléptem egy másik helységbe, ahonnan boltíves nyitott ajtó vezetett abba a szobába, ahol ekkor voltam. Egy jó ideje álldogáltam az ablak előtt, amikor egy csodálatos zongoraszó csapta meg a fülem. Az egyetlen ajtó irányába néztem, ahol beléptem.
Elindultam. Nem tudom, honnan lett bátorságom, de elindultam megkeresni a hangszert. És ezúttal a tulajdonosát is.
Mikor kinyitottam az ajtót, szembe találtam magam egy bohóccal. Nagyon megijedtem. Sosem szerettem a bohócokat. És most teljes egészében áll előttem az a szörny, ami rémálmaimban kísért.

Hátrálni kezdtem. Addig araszoltam hátrafelé, amíg sarkam bele nem ütközött a falba. A bohóc belépett a szobába, becsukta az ajtót majd szemembe nézett.
-Szervusz! Twisty vagyok. Te meg Zoe. Tudom. Ismerlek. Ismerem minden gondolatod. Minden félelmed. Tudom, hogy rettegsz tőlem. Érzem -törölte le a száján kifolyó vért a bohóc, majd fojtatta. -Most megfoglak ölni. Remélem, erre magadtól is rájöttél. Viszont azt nem tudhatod, miért vagy itt. Elmesélek egy kis történetet. És mivel úgyis megfogsz halni, bemutatkozom igazából.
Levette a fogsort ábrázoló maszkot, lehúzta a kopasz parókát a színes tincsekkel, majd egy kendőt húzott elő a hátsó zsebéből és letörölgette arcát.
Mikor szemembe nézett, majdnem elájultam. Az nem lehet, gondoltam. Ott állt. Ő. Adam. Adam, az exem. Szakítottam vele, mert erőszakos volt velem és egyszer meg is ütött. Akkor kidobtam, és úgy 1 éve nem is láttam.
Amíg én levegőt sem kaptam, ő levette a ruhákat és a szoba sarkába helyezte.
-Látom meglepődtél, Drágám. Akkor emlékszel rám. Örülök. Emlékszel a felejthetetlen estéinkre is? Hmm.. nagyon jókat keféltünk, ugye? Neked nem hiányzik? Nekem nagyon. Szóval készülj, mert úgy megfoglak baszni, hogy szétreped a fejed. Kivéve persze, ha nem ellenkezel, mert akkor életed legjobb szeretkezésében lesz részed. Velem -mosolygott. Nem tagadom, iszonyatosan helyes srác volt, de nem tudtam erre gondolni, mivel megindult felém, és pontosan előttem állt meg. Ágyékát előremozdította, jelezvén nekem, felizgult. Mondjuk nem tudtam mitől, de pár másodperc múlva megtudtam.
-Érzed? Már a puszta látványod ilyen hatással van rám. Vágod, hogy nagyon szerettelek? De te kidobtál. És ezt meg kell bosszulnom, akkor is, ha még mindig ugyanúgy imádlak. Vagy talán jobban -suttogta fülembe. Hatalmas kezeit csípőmre csúsztatta, onnan fenekemre. Megcsókolta nyakam, én pedig nem tudtam mozdulni. Még mindig a sokk hatása alatt álltam, amikor belemarkolt hátsómba. Számból egy nyögés szakadt fel. Adam elégedett mosolyra húzta ajkait.
 -Örülök, hogy még mindig ilyen hatást váltok ki belőled, Édes -csókolt meg durván. Megharapta alsó ajkam, felszisszentem. Belemosolygott a ""csókunkba"". Nem tudtam ellenkezni, de az az igazság, hogy nem akartam. Visszacsókoltam. Megemelt a fenekemnél, derekára kulcsoltam lábaim majd a hideg falat megéreztem hátamnak csapódni. Nyár lévén fekete top, fekete short és szintén fekete alacsony szárú tornacipő volt rajtam.
A fenekemet markolászta, miközben ajkaimat falta. Merevedését tökéletesen éreztem, mivel pont úgy tartott.
-Annyira hiányzott már ez. Hiányoztál. Szeretlek. Miért csináltad ezt velem? Teljesen tönkretettél. Szeretlek -vált el ajkaimtól. Szemembe nézve intézte nekem szavait. Láttam rajta az őszinteséget. A fenébe is! Hiszen én is szeretem. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá.
-Akkoriban erőszakos voltál velem. Féltem tőled. De már nem félek. Szeretlek. Sajnálom. Hiányoztál. Szeretlek -csókoltam meg, amit hezitálás nélkül viszonzott.
-Ígérd meg, hogy többet nem hagysz el! Esküdj meg! Nem tudnálak bántani. Annyira szeretlek -hámozta le rólam topom és nadrágom.
-Soha, soha! Ígérem! Nem bírnám ki -csókoltam meg újból. Villámgyorsan vettem le róla egyszerű fehér pólóját, majd nadrágja gombjával szerencsétlenkedtem csók közben. Kuncogva segített ki, majd rugdosta le magáról a farmert boxerével együtt.
Folyamatosan csókolt. Nem szakadt el tőlem, még mikor örömnedvét lövellte belém, akkor is, nyelve a számban volt.
Mikor 'végeztünk', segítettünk egymásnak öltözni - csók-póló-csók-nadrág-csókcipő.
Kézen fogva hagytuk el az épületet. Kifele sétálva, megkérdeztem, hol vagyunk, de csak annyit mondott, hogy egy elhagyatott erdőrészen. Furcsálltam válaszát, de nem foglalkoztam vele. Boldog voltam.
Felriadtam. Szaporán vettem a levegőt és sírtam. Álmodtam. Mindent csak álmodtam. Nem öltözött életem szerelme bohócnak, hogy megöljön. Nem is akart megölni. Nem bántott sose. Nem volt erőszakos. Nem szakítottunk. Szörnyű rémálom volt, ami Adam-et is felébresztette.
-Mi a baj, Kicsim? -ült fel mellettem, magához húzott majd nyugtató puszikat nyomott nyakhajlatomba.
-Csak rosszat álmodtam. Semmi különös -töröltem le könnyeim.
-Elmeséled? -kérdezte kedvesen, majd szemből az ölébe húzott, így áttudtam kulcsolni lábaim derekán. Megcsókoltam, majd elkezdtem mesélni.
-Drágám! Ugye tudod, hogy sosem lennék képes bántani téged? Szeretlek. Te vagy az életem. Még csak meg sem fordulhat a fejemben olyan, hogy erőszakos legyek veled. Nem hogy megölni téged. Ugyan -simogatta arcom, majd csókolt meg gyengéden.
-Annyira szeretlek -csókoltam. Csókoltam, csókoltam.
Mosolyogva aludtam el egy olyan ember mellett, akinek minden szavát elhittem. Az életemnél is jobban szerettem. És tudtam, hogy minden érzésem viszonzott. Ez tett igazán boldoggá.


Ui.:Nagyon béna?:s Úgy nagyjából 1,5 óra alatt hoztam ezt így össze. Kissé összecsapott, de első novellám. Vagyis novellaszerűségem..:D
Megköszönném, ha írnátok véleményt..:) Akármit. Ha nem tetszett, azt. Ha tetszett, akkor azt. Csak annyit kérek, hogy kulturáltan. Köszönöm!
Puszilok Mindenkit<3
~Haydee~

Part Five

Hey Penguins!:3 

Sajnálom, hogy nem hoztam részt..:/ De az utóbbi időben minden összejött. Innentől kezdve, igyekszem hetente, vagy két hetente részeket hozni.;)

<3

A legalján egymás szemébe néztünk. Kyle közeledni kezdett. Már majdnem összeért a szánk, amikor megfogta a derekam, közelebb húzott magához és megcsókolt. Az első csókunk. Iszonyatosan szenvedélyes volt. Nem tudom meddig faltuk egymás ajkait, de mikor elhúzódtam tőle, levegőért kapkodtam már a víz fölött. Cameron értetlenül nézett ránk. Gőze nem volt, hogy mi történt. Vagy csak irgalmatlanul jól játszotta a tudatlant. Felváltva pillantgatott ránk, mire egy pimasz mosoly húzódott arcára.
-Nem akarom tudni mi történt -emelte fel kezeit, és elnevette magát. Éreztem, hogy arcomba szökött a vér. Már majdnem úgy nézhettem ki, mint egy rák. 
Kyle rám nézett, féloldalasan elmosolyodott. Majdnem beleájultam a vízbe, de nem mutattam semmi jelét, hogy mennyire bejön nekem. 
-Holly! Segíts nekem! -kiabált bentről Cam. Gyorsan kimásztam a vízből, egy törölközővel a kezemben becsörtettem a házba, és Cameront kerestem. A konyhában volt, támasztotta a pultot a derekával. Épp mondani akart valami, de nem engedtem neki.
-Megcsókolt. Igen. Tudom, hogy tudod. És azt is tudom, hogy most azt mondanád, hogy jöjjünk össze, de nem. Nem fogok vele összejönni. És tudod miért nem? Mert fontos nekem a barátságunk. És nem akarom tönkretenni azért, mert kicsit gyorsabban veszem a levegőt a közelében. Majd elmúlik. Különben is. Lehet Zack lesz a barátom. Ő olyan aranyos és kedves. Meg ráadásul helyes is. Szóval nem fogok mindent elrontani egy kis érzelemkavalkád miatt -mondandóm közben hevesen mutogattam és mászkáltam. Utolsó mondatom végén Cameron szemébe néztem. Kicsit ledöbbent a monológomtól. De hát ez van. 
-Hát.. huh. Először is, én nagyon örülök, hogy csókolóztatok, mert még kialakulhat köztetek valami. Akkor is, ha te ezt nem akarod. Másodszor, nagyon aranyos dolog, hogy a barátságotokat akarod védeni, de mi van, ha elveszíted a fejed és letámadod? Mármint lefekszetek. Mert meglehet, hogy te ezt még magadnak sem vallanád be, de én biztos vagyok abban, hogy szerelmes vagy Kyle-ba. Végül pedig lehet, hogy ez a Zack gyerek cukika meg minden, de nekem nem szimpatikus. És most nem azt akarom mondani, hogy nem találkozhattok, mert nem tilthatom meg, csak közlöm, hogy valami nem stimmel ezzel a sráccal. De ez majd úgyis kiderül. Addig pedig, élvezd a társaságom -ölelt magához és adott puszit fejemre. -Szeretlek, Holly.
-Én is szeretlek, Cameron.

-Gyere, te kis drága! -hívogattam Dolf-ot, mivel befutott a fürdőbe és nem óhajtott onnan kijönni, nekem meg nem volt kedvem felkelni az ágyról. 
-Miért üvöltesz? -jött be röhögve Kyle a szobámba. Hát igen. Már vagy 15 perce kiabálok szerencsétlen kutyának.
-Befutott a fürdőbe, és nem akar kijönni -mutogattam a fürdőszoba felé, miközben vergődtem az ágyon. Kicsit kellemetlen helyzet. Most voltunk először kettesben a csók óta. 
-És te meg lusta vagy kihozni. Értem -legyintett, majd elindult a kutyámért. Nevetve felültem és az ajtóra meredtem.
-Bizony. ÉS köszönöm -vettem át a kutyit.
-Holly.. beszélnünk kéne -vakargatta a tarkóját, miközben leült velem szembe az ágyra. Jaj ne. A csókról akar beszélni. Bepánikoltam.
-Figyelj. Felejtsük el. Csináljunk úgy, mintha semmi sem történt volna, oké? Nekem túl fontos vagy, hogy egy ilyennel elcsesszük a barátságunkat. Tudom, hogy te is csak barátként tekintesz rám. Szóval szerintem meg sem történt az a csók, rendben? -mosolyogtam rá. Láttam, hogy nem erre számított. Láttam, hogy csalódott. De nem tehettem mást. Olyan, mint a második bátyám. És most, hogy Cameron már nem lesz többé, szükségem lesz rá. Jobban, mint máskor.
-Én is ezt akartam mondani -mosolyodott el. Láttam, hogy ez nem őszinte. És a szemében is volt egy kis csillogás, ami biztosított. 
Másra várt. Többet akart.
Magamhoz öleltem. Jó szorosan, hogy érezze: nagyon szeretem. Mert én tényleg nagyon szeretem. De csak barátként.

-Cameron! Drága, Cameron! Kelj már föl! Menjünk sétálni! Nagyon jó idő van, szóval gyere már! -kezdtem húzni le az ágyáról a lábánál fogva. Amikor sikerült annyira lehúznom, hogy lepottyanjon egy lökéstől, megálltam, rámásztam az ágyra és egy határozott mozdulattal lelöktem az ágyról. Akkorát koppant a feje, hogy még a szomszéd is meghallotta.Annyira nevette,. hogy szinte már nyerítettem. Cam felpattant, és rám ugrott. Birkóztunk egy sort, majd elmentem készülődni. Egy fekete-fehér összeállítást választottam. Pórázra kötöttem Dolf-ot, felkaptam a sarumat és az ajtóhoz igyekeztem. Cameron is megérkezett és indulhattunk is. 

Elmentünk egy közeli parkba, azután fagyizni. Miközben ettük a jeges finomságokat, megláttam Zack-et. Egy igazán szép lánnyal sétált. Mi egy padon ültünk, így pont jól rájuk láttam.

Zack megfogta a kezét, magához húzta és megcsókolta. Tátott szájjal bámultam őket. Kicsit meglepődtem. Cameronnak természetesen semmi sem tűnt fel, mivel a galambokat kergette, mint valami ötéves. Imádom meg minden, de ilyenkor letagadnám. Nem mintha én nem lennék kettyós, de azért nem futkároznék galambok után azt kiabálva, hogy "Gyere, legyünk barátok!". Hát igen. Ez tényleg Cameronra vall.
Szemem visszavezettem az előbbi párra. Kézen fogva sétáltak. Aranyosak lennének együtt, de a lányra mégis féltékeny voltam. Kezdtem megkedvelni Zack-et. És különben sem mondta, hogy foglalt.

-Mindjárt leszakadnak a lábaim -dőltem rá a kanapéra. 5 órát sétáltunk. Mondjuk voltunk ebédelni is, de én még mindig éhes voltam, így kibattyogtam a konyhába valami ehető után kutatni. Mivel semmi olyat nem találtam, amit gyomrom kívánt, felhívtam egy jó kis pizzériát és rendeltem 2 órát duplasajtos, tengergyümölcseis pizzát.
30 perccel később megérkezett a vacsoránk. Egy Cameronnak, egy nekem. Miközben ettünk, jött egy sms-em Zack-től. Mivel eléggé haragudtam rá, nem válaszoltam. Félredobtam az Iphone-t és falatoztam tovább.
Vacsi után leültünk 2 tál popival filmet nézni. Tök értelmetlen volt, de mi mégis szakadtunk rajta. Épp egy elcsépelt poészerűségen nevettünk, amikor megint sms-em érkezett. Szintúgy Zack-től. Durcizva nyitottam meg az üzeneteket.

Mizu, Szépség? Hogy vagy? Zxx

Ha engem "Szépségez", akkor annak a lánynak mit mond? Chh.. kamus.

Hol vagy, Édes? Miért nem válaszolsz? Zxx

Te Jó Isten. Ez kész. Bevettem volna, ha ma nem látom csókolózni azzal a csajjal. De így már nem tud etetni. 
Gondoltam. Válaszoltam neki. De csak, mert nem akartam, hogy írogasson.

Minden oké, csak fáradt vagyok. Sétálni voltam ma bátyámmal, és láttunk pár ÉRDEKESSÉGET. Jó Éjt.

Reméltem, hogy le fog esni neki.
-Húzok aludni, Cam -adtam puszit arcára. Mivel áthajoltam a kanapé támláján, megfogtam a kezeimet és az ölébe húzott.
-Aludj velem, húgi -kapott karjába és az emelet felé cipelt, miközben a mellkasába röhögtem.
Letett az ágyra, ahonnan felpattantam és a szekrényébe bújtam. Kivettem egy pólót, elmentem zuhanyozni, fogat mosni aztán bedőltem Cam mellé az ágyába. Én a saját fürdőmben végeztem el a dolgokat, ő pedig az ő fürdőjében. Nagyjából egyszerre végeztünk.
-Szeretlek. Jó éjt -adtam puszit arcára, majd rádőltem a mellkasára.
-Szeretlek. Mindennél jobban. Álmodj szépeket -csókolta meg fejem búbját. Megkönnyeztem mondandóját. Hiányozni fog. Brutálisan. Ő a mindenem.
Bele lehet halni valakinek a hiányába?




Remélem tetszett!
Szeretés<3